Békés megye egyik legkisebb települése, lakóinak száma 430 fő. A falu helyén még a XIX-ik század elején is mocsár és nádas volt, az 1880-ban elkészült levezető árok ásása után a termékeny földön megtelepülő lakosok dohánykertészettel foglalkoztak, innen származik a falu elnevezése. Kertészsziget 1952-től önálló település, ahol a mezőgazdaság jelenti még ma is a legfontosabb jövedelmet. A falu idegenforgalmi vonzerejét elsősorban a csend, a rendezett porták és a tiszta levegő jelenti, no és a helyiek vendégszeretete.
A dévaványai túzokrezervátum, az ehhez köthető gyalogos és kerékpáros túrák, a füzesgyarmati strand közelsége tovább növeli azon tényeket, amelyek idecsalogathatják a vendégeket. 2000 óta rendezik meg július végén a falunapot, ahol a nap során 1000-1500 látogató is megfordul.
Az autóbusszal vagy autóval érkezők a Kossuth utcán álló információs tábla alapján tudnak tájékozódni. A központban található a település összes intézménye, a polgármesteri hivatal, az iskola és a művelődési ház. A Szeghalom felé vezető műúton a közeli kis majorságba, Akasztóba is át lehet sétálni. Útközben található az Akasztó-halom, amely az Alföld egyik jellegzetes „képződménye”: kunhalom (védett természeti érték).
Akasztó elnevezése onnan ered, hogy amikor a környéket még összefüggő vízfelület borította, ez egy olyan szárazulat volt, ahová az ún. „sárhajót”, a tompa orrú, széles fenekű ladikot kikötötték, azaz „kiakasztották”. Kattints arra a képre, amelyiket nagyobb méretben szeretnél megnézni!
|